FELNŐTT FÉRFI: Elkezdte a felkészülést férfi felnőtt és ifi csapatunk!

Felnőtt férfi csapatunk 4 hét pihenő és 4 hét otthoni munka után kezdte meg újra az edzéseket a Laurencz László Sportcsarnokban, július 15.-én csütörtökön. Az első két nap a felmérésekről és az ismerkedésről szólt, míg ezen a héten már napi három edzéssel készülnek a fiúk a bajnokságokra. A felnőttek biztosan az NBII-ben indulnak idén is, míg az ifjúsági csapatunk hatalmas örömünkre jövőre az I.osztályban folytathatja. Erről a napokban bővebben is beszámolunk! A tavalyi évhez hasonlóan, idén is elindul egy csapat a Budapest bajnokságban, a tavalyi ezüstéremnek köszönhetően immár I. osztályban.

A csapatokat ezentúl is Bona Gergő vezeti, míg az erőnléti edző szerepét Debreceni Péter tölti be. Emellett a csapattal dolgozik továbbra is gyógytornászunk, Jakab Dorottya, és masszőrünk Kuncz Gábor. A távozó játékosok sorát erősíti Kincse Balázs, aki 5 Csepelen töltött év után döntött a váltás mellett. Rajta kívül távozik még Szabó Adrián is, aki nálunk kezdett el kézilabdázni és most Szigetszentmiklósra igazol, valamint abbahagyja a kézilabdázást Páva Kristóf. Mindegyik sportolónak köszönjük az eddigi munkáját és sok sikert kívánunk Nekik a jövőben!

Az érkezők sora már kicsit hosszabb. A felnőtt csapatba érkezik Jávor Sebestyén, aki a Dunakeszi és a Testnevelési Egyetem csapatát erősítette tavaly, illetve Nácsa Gábor, aki Tiszavasváriból igazolt most hozzánk. Szintén nagy erősítést fog jelenti mind a felnőtt, mind ifjúsági csapatunknak Ruprecht Benedek, aki Székesfehérvárról teszi át a székhelyét Csepelre. Visszatért hozzánk továbbá a NEKA csapatától a 2004-es születésű Schmidka Dominik, emellett a PLER Budapesttől Morvai Tamás is nálunk fog játszani jövőre. Ők mind a serdülő, mind az ifjúsági csapatunknak erősítést jelentenek, de nem elképzelhetetlen, hogy a felnőtt keretbe is találkozunk majd velük. Az érkezőket jövőhéten részletesebben is bemutatjuk majd!

Bona Gergő: “Előző héten Csütörtökön megkezdtük a felkészülést a 2021/22-es idényre. A felméréseket követően, július 19-től heti 9 terem edzéssel, 3 kondi edzéssel és 2 futóedzéssel készülünk a következő szezon kihívásaira. Az első hetekben a képességfejlesztés, elsősorban az alapállóképesség és izom erőnövelés áll a tréningek középpontjában. Törekszünk arra, hogy változatos és motiváló legyen a munkával töltött idő. A srácok nagyon motiváltak és lelkesen dolgoznak. A játékoskeretek kezdenek tisztulni, de valószínűleg mindkét keretben lesznek még változások.”

Felnőtt keret:

Kapusok: Gács Péter, Horváth Márton, Györki Tamás

Balszélsők: Elek Ábel, Tótfalusi Gergő, Nagy Olivér

Jobbszélsők: Emberovics Milán, Márkus Balázs, Kéri Mózes

Beállók: Kalmár Balázs, Medvedev Sámuel, Tóth Ambrus, Debreceni Péter

Irányítók: Ruprecht Benedek, Nácsa Gábor, Balogh Soma, Varga Ferenc

Átlövők: Tengely Bálint, Tóth Máté, Jávor Sebestyén, Kuncz Márk, Berzéky Bence, Polonkai Soma, Csepregi Tamás, Márkus Gergő.

Vezetőedző: Bona Gábor Gergő

Erőnléti edző: Debreceni Péter

Technikai vezető: Tóth Máté

Masszőr: Kuncz Gábor

Gyógytornász: Jakab Dorottya

 

Férfi ifjúsági keret:

Kapusok: Györki Tamás, Fehérvári Máté

Balszélsők: Tótfalusi Gergő, Schmidka Dominik, Papp Levente

Jobbszélsők: Márkus Balázs, Pauer Ádám

Beállók: Tóth Ambrus, Skorka Kornél

Irányítók: Ruprecht Benedek, Balogh Soma, Morvai Tamás

Átlövők: Kuncz Márk, Márkus Balázs, Márkus Gergő, Kanyik Barnabás, Stiller Botond, Szentgyörgyi Máté

Vezetőedző: Bona Gábor Gergő

Erőnléti edző: Debreceni Péter

Technikai vezető: Tóth Máté

Masszőr: Kuncz Gábor

Gyógytornász: Jakab Dorottya

Továbbra is folyamatosan be fogunk számolni a fiúk felkészüléséről és a csapat körüli változásokról! Addig is kitartást kívánunk Nekik a kemény munkához és sok sikert a szezonhoz!

Hajrá fiúk, hajrá Csepel! #csakaXXI #csakakékpiros