2017.04.13-17. XXVI. Prágai Kézilabda Torna
XXVI. Prágai Kézilabda Torna
2017. április 13-17-e között 2000-2001 leány csapatunkkal vettünk részt a XXVI. Prágai Kézilabda Tornán. Leányaink korosztályában 68 csapat küzdött meg a helyezésekért. A csapatokat 2db hét és 9db 6 fős csoportba osztották, ahonnan 4 győzelemmel és egy döntetlennel, csoport elsőként jutottunk tovább. A továbbjutókból 3 csapatos csoportokat hoztak létre, ahonnan a győztes a negyeddöntőbe kvalifikálta magát. Mi két cseh csapattal lettünk összesorsolva. Az első mérkőzésen egy nagyszerű ellenfél ellen, fantasztikus játékot produkálva győzedelmeskedtek leányaink. Sajnos a két mérkőzés között nem sikerült kellően regenerálódni, így a második mérkőzésen már nem tudtunk a kellő hőfokon játszani és veszítettünk. A csoportunkban mindhárom csapat egy-egy győzelemmel, ill. vereséggel végzett, tehát a gólkülönbség alapján határozták meg a csoport végső sorrendjét. A leányok a második helyen végeztek, ami azt jelentette, hogy nem sikerült bejutnunk a negyeddöntőbe és ezzel számunkra véget értek a küzdelmek.
A három nap alatt hét mérkőzést játszottunk, amiből ötöt megnyertünk, egyet döntetlennel zártunk és egyet elveszítettünk, a minket egyedüliként legyőző cseh leányok a torna negyedik helyén végeztek, tehát elmondhatjuk, hogy Prágában is nagyszerűen helyt álltunk!
Gratulálunk leányainknak és reméljük, hogy még nagyon sok közös sikerben lesz részünk!
Csányi Laci bácsinak külön köszönjük a mostani és az elmúlt évek nagyszerű eredményeit, ill. azt, hogy leányainkból ilyen csodálatos csapatot alkotott!
Hajrá Csepel!
A kupán készült fényképeket honlapunkon (https://csepeldse.hu/kepgaleria/201-04-13-17-xxvi-pragai-kezilabda-torna/) megtekinthetik.
Budapest, 2017. április 17.