5 évesek lettünk, évzáró rendezvény 2015
2015. december 22-én a Gróf Széchenyi István Általános Iskolában tartottuk meg hagyományos évzáró rendezvényünket. Nagy örömünkre sokan elfogadták meghívásunkat és megtiszteltek jelenlétükkel! Ismét rengeteg finomsággal halmoztak el bennünket a kedves szülők, így éheznie, szomjaznia senkinek sem kellett. Akinek kedve volt Péter DJ zenéire kipróbálhatta tánctudását is. Nem lehet azt mondani, hogy mindenki élt volna ezzel a lehetőséggel, de szerintünk ebben a műfajban is fejlődő képesek vagyunk. Ezeknek a közös egyesületi eseményeknek nem titkolt céljuk, hogy csapataink és a szülők jobban megismerhessék egymást, legyen lehetőség egy kis felhőtlen beszélgetésre, mindenkit megérintsen az összetartozás felemelő érzése. Úgy érezzük, hogy a CSDSE egyre inkább kezd egy igazi nagy családhoz hasonlítani, amelyben szerelmek szövődnek, életre szóló barátságok alakulnak. Szeretnénk, ha ebben a közegben mindenki igazán jól érezné magát, hiszen számunkra ez a legfontosabb! És ha az ember jól érzi magát, nem is veszi észre az idő múlását, csak bizonyos évfordulók figyelmeztetik erre. Számunkra is úgy tűnik, mintha tegnap történt volna, pedig 5 esztendő telt el azóta, hogy 2010. december 15-én megalakult a Csepel DSE! Ebből az alkalomból egy közösen elfogyasztott gyönyörű és nagyon finom tortával köszöntük meg edzőinknek, sportolóinknak és hozzátartozóiknak ezt a számunkra csodálatos 5 esztendőt! Reméljük még sok nagyszerű közös élményben lesz részünk!
Ezúton szeretnénk mindenkinek békés karácsonyt és sikerekben gazdag, sérülésektől mentes, boldog új esztendőt kívánni!
Az évzárón készült képeket honlapunkon (http://csepeldse.hu/kepgaleria/2015-12-22-evzaro-rendezveny/) megtekinthetik.
Budapest, 2015. december 23.
Csepel DSE