BEMUTATKOZÓ: Új edző a leány serdülő csapatunk mellett!

Idén a serdülő csapatunk környékén történt legnagyobb változás, hogy Csányi László munkáját Meggyes Rita vette át, aki a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiától érkezett egyesületünkhöz Varga Márta Utánpótlás Szakmai igazgatónk hívására. Rita eredményei magáért beszélnek, érkezésével legalább ugyanolyan jó szakmai munkára számítunk, mint Laci bácsi idején. Az eddig látottak alapján ezt abszolút biztosítva látjuk, a lányok izzasztó edzéseken vannak túl.

Meggyes Rita, fotó: duol.hu

“Játékos karrierem nagy részét Dunaújvárosban töltöttem. 1995-ben KEK győzelmet ünnepelhettem az akkori csapatommal.1997-ben kezdtem edzősködni a Dunaújvárosnál, ahol egészen az idei évig dolgoztam. Nyáron, amikor Márti hívott úgy éreztem új kihívásokra van szükségem, a Csepel DSE egy dinamikusan fejlődő egyesület, a munka környezet, az új csarnok és a szakmai vezetés meggyőzött, hogy jó döntés a váltás.

Jelenleg az egyesület leány serdülő csapatát irányítom. Nagyon lelkes, tehetséges lányok alkotják a csapatot, akik a tavalyi csonka évben is bebizonyították már, hogy remekül tudnak játszani. Az idei szezon célja nem lehet más, mint feljutás az első osztályú bajnokságba, ezért dolgozunk egész évben. A csoportunk pár változáson kívül ugyanaz mint tavaly, lesznek nehéz mérkőzéseink. Nagyon kemény munka és koncentráció kell a lányoktól ahhoz, hogy a célunkat elérjük. A csapat sikereken túl a lányok egyéni fejlődése és a tehetséggondozás is fontos szempont. Nyáron keményen dolgozunk, mindennap edzünk délelőttönként a Laurencz László Sportcsarnokban, heti kétszer pedig délutáni futó edzéssel készülünk. Augusztus 6.-tól Szarvason töltünk egy hetet, ahol lesz egy edzőmérkőzésünk is. Ott már jobban körvonalazódik majd számomra a csapat. Augusztus 21.-én részt veszünk a Fesztivál kupán, ami egy jó erőfelmérő lesz számomra és remélhetőleg a keleti csoportban játszó csapatokat is jobban megismerem. Várom az indulást, szerintem a lányok is, de addig még sok izzasztó nap áll előttünk.”

Örülünk, hogy csatlakoztál a csapatunkhoz Rita! Sok sikert Neked és a lányoknak.

Hajrá Csepel!