FELKÉSZÜLÉS LÁNYOK: Túl az edzőtáboron!
Augusztus 6 -12.-ig Szarvason edzőtáboroztak a felnőtt, ifjúsági, serdülő és az U15/U14-es csapatok. A már jól bevált helyszín most sem okozott csalódást, sikeres tábort tudhatnak maguk mögött a lányok. A tábor alatt több edzőmérkőzést játszottak a csapatok, melyeket minden esetben a Csepel DSE sportolói nyertek. A felkészülés ezen szakaszáról a vezetőedzők a következőképpen nyilatkoztak.
Varga Márta: “Egy nagyon hasznos szarvasi edzőtáboron vagyunk túl. Folytattuk az itthon megkezdett munkát. A képességfejlesztő edzéseken túl, a taktikai elemek gyakorlása is fontos feladatunk volt. Mind védekezésben, mind támadásban határozottan léptünk előre a párok, hármasok kialakításában. A kiscsoportos egyéni képzések, poszt specifikus és kapusedzések is hasznunkra váltak. A tábor alatt játszott felkészülési mérkőzéseken (ifi, felnőtt) képet kaptunk a csapat jelenlegi állapotáról. A felmerülő hibák kijavítása lesz a következő hetek fontos feladata. Elégedett vagyok a lányok hozzáállásával, nagyszerűen dolgoztak! A csapatépítés tekintetében is jó úton járunk, felejthetetlen perceket élhettünk át új játékosaink avatásán.”
Meggyes Rita: “Minden szempontból nagyon hasznos volt ez a hét Szarvason, de legfőképpen a csapat összetartás miatt. A lányok 14 edzésen vettek részt, sokat dolgoztak. Jobban megismertem őket egyénileg a pályán és azon kívül is, valamint a csoportdinamika is körvonalazódni látszik. Megvannak az elképzeléseim a csapat felállását illetően, beleértve az egyéni posztokat is. A védekezés felálláson és a taktikai dolgokon még sokat kell dolgoznunk. A lányok is kezdenek megismerni engem és a játékról alkotott elképzeléseimet. Az Orosháza elleni két edzőmérkőzésen, jó csapatmunkával és kiemelkedő egyéni teljesítményekkel, két győzelmet tudhattunk magunkénak. Úgy látom, nagyon lelkes, szorgalmas, tehetséges lányok alkotják a csapatot, érdemes nagyot álmodni mind egyéni tehetség gondozásban, mind a bajnokságban való szereplésben. Nagyon jól éreztük magunkat Szarvason, reméljük még sok hasonló élményben lesz részünk együtt.”
Csányi László: “A lányok több mint fele első táborozó volt, de a tapasztaltak alapján jól érezték magukat. Jó hangulatban, sérülés nélkül tudtunk dolgozni. Szakmai oldalról elkezdtünk építkezni, hol könnyebben, hol nehezebben a vártnál. Sok dologban elindultunk, de rengeteg feladat vár még ránk. Nagyon sokat kell majd differenciáltan dolgoznunk a látottak alapján. Ebben nincs is meglepetés, jönnek majd a munkásabb hetek, ahol az iskola mellett kell majd fejlődni a gyerekeknek. Ehhez rájuk is, és a háttér támogatására is szükségük lesz a nehezebb napokban. Eredményesnek mondható az elmúlt időszak, de egy nagyobb sebességen szükséges dolgozni mindenkinek. Reményeim szerint szavak helyett az egyéni és csapat teljesítmények terén lehet majd meglátni a fejlődés lépcsőfokait. Mindehhez azonban időre van szükség.”
A lányokat a fiú szakosztály váltotta Szarvason! Nekik kitartást és hasonlóan jó élményeket kívánunk!
Hajrá Csepel!