FÉRFI IFJÚSÁGI: Dabason folytatja a bajnokságot férfi ifjúsági csapatunk!
A hazai bravúros győzelem után most Dabasra látogat férfi ifjúsági csapatunk. A fiúk az előző fordulóban a tabella második helyén álló DEAC-ot verték itthon egy góllal, tehát jó élményekkel mennek bele a következő mérkőzésbe. Az őszi fordulók során hazai pályán sikerült nagyon magabiztos játékkal itthon tartani a két pontot a Dabas ellen, és most is ez lesz a célkitűzés. Az ellenfelünk is nyertes mérkőzés után érkezik, ők a tabellán az utolsó helyen álló békéscsabai alakulatot győzték le.
Bona Gergő: “Nagy élmény volt az előző körben legyőzni az ország egyik legjobb csapatát, de ez már a múlt. Ebben a bajnokságban az a csodálatos, hogy minden csapat nehéz feladat elé állítja az éppen aktuális ellenfelét. Nincs ez másképpen most sem. A Dabas egy NB I-es utánpótláscsapat és ugyan ősszel sikerült Csepelen győzni ellenük, de ez nem jelenti azt, hogy ezúttal is biztosra vehetjük a pontszerzést. Sőt kifejezetten nehéz találkozóra számítunk, de felvesszük a kesztyűt.”
Program:
2022.03.03.,18:15 | Dabas, OBO Aréna, Dabas KC VSE – Csepel DSE
A mérkőzés védettségi igazolvánnyal megtekinthető a helyszínen!
Hajrá fiúk, hajrá Csepel! #csakaXXI