Gyermekbajnokság
Tisztelt Szülők és Sportolóink!
Ahogy azt már több fórumon is elmondtuk, az idei évtől a Magyar Kézilabda Szövetség jelentős változásokat vezetett be a gyermekbajnokságok lebonyolításában. Többek között a mérkőzések szervezését és a termek biztosítását, jelentkezés alapján a résztvevő csapatoknak kell megoldaniuk, ami hosszadalmas egyeztetéseket követel. Egy forduló megrendezését egyesületünk már magára vállalta, ezért ismert a 2002-es fiú csapatunk néhány mérkőzés időpontja. Legnagyobb sajnálatunkra azonban csapataink többségének tervezett mérkőzéseiről semmilyen információval sem rendelkezünk! Ennek eredménye az a számunkra nagyon kedvezőtlen állapot, hogy bár nyolc csapatunk is rajtra készen áll, bajnoki mérkőzést ez idáig még egyiknek sem sikerült játszania!
Mivel a kialakult helyzet tőlünk teljesen független, arra ráhatásunk nincsen, ezért a bajnokság reményeink szerint minél hamarabbi kezdetéig, lehetősségeink szerint próbálunk edzőmérkőzéseket szervezni.
Megértésüket köszönjük!
Budapest, 2013. november 4.
Üdvözlettel:
Csepel DSE