Isten éltessen Márti!

Varga Márta, klubunk utánpótlás szakmai igazgatója, felnőtt női és ifjúsági leány csapatunk vezetőedzője, a mai napon ünnepli 50. születésnapját. Az egyesület minden dolgozója és sportolója nevében köszöntjük Őt ez alkalomból. 

Márti 84x-es válogatott játékos, karrierje során 201 gólig jutott címeres mezben. A kézilabda világához 9 évesen került közel, pályafutását Dunaújvárosban kezdte. 21 évesen már felnőtt válogatott kerettag volt, ekkor igazolt a Vasas SC-hez, ahol 2x ünnepelhetett bajnoki címet. Játékos pályafutását 26 évesen, sokadik térdműtétje után fejezte be. Csömörön Elek Gábor mellett kezdett edzősködni, majd 12 évig volt a Vasasnál, ahol egy nagyon sikeres időszakot tudhatott maga mögött. Hozzánk 2019-ben csatlakozott, mint utánpótlás szakmai igazgató és felnőtt női, valamint ifjúsági leány edző. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy egyesületünk szakmai munkáját egy ilyen tapasztalt és sikeres szakember irányítja.

Isten éltessen sokáig Márti!