NBI/B NŐI FELNŐTT: A Magyar Kupa után most a bajnokságban is Békéscsabára utazunk!

NBI/B-s női felnőtt csapatunk az előző heti szerdai Magyar Kupa forduló után ismét a Békéscsabával találkozik. Az első mérkőzésen lányaink 17 góllal maradtak alul, összesen 10 mezőnyjátékossal játszották és küzdötték végig a találkozót, és bár voltak szép megmozdulások, nem volt kétség a győztes kilétét illetően. Ahogy akkor is, most is a részfeladatok megoldása, a fejlődés és a tanulás lesz a fő feladata a lányoknak. A csapat egyébként egy jó mérkőzés van túl. Hétvégén hazai pályán az Algyőt tudta 45 percig szoros csatára kényszeríteni, abszolút látszik rajtuk, hogy egyre jobban rázódnak bele ebbe a másodosztályba!

A mérkőzés előtt a Magyar Kupa legjobbját, Kerner Tündét és a csapat vezetőedzőjét, Varga Mártit kérdeztük!

Varga Márti: “Kilenc napon belül másodszor is megmérkőzünk a lila-fehér együttessel, hiszen a múlt hét szerdai Magyar Kupa összecsapásunk után, a bajnokságban is ellenfelek vagyunk. Azzal lennék elégedett, ha a visszarendeződés és a védekezés tekintetében előre tudnánk lépni.”

Kerner Tünde: “A Békéscsaba ellen kevesebb, mint 2 hete játszottunk Magyar Kupát, így már megtapasztaltuk az ő játékstílusukat. Akkor 20 percen keresztül jól tartottuk magunkat az elsők ellen, még úgyis, hogy sok hiányzónk volt. Ugyanolyan küzdést várok a csapattól, mint eddig, a Csaba otthonába pedig ezúttal is tapasztalatszerzés céljából utazunk.”

Program:

Női NBI/B keleti csoport, 6. forduló | Békéscsabai ENKSE – Csepel DSE

2021.10.22. 18:00, Városi Sportcsarnok, Békéscsaba

Hajrá lányok, hajrá Csepel! 💙❤️ #csakaXXI