NŐI FELNŐTT NBII: Elkezdődött a felkészülés, bemutatjuk a keretet!

Felnőtt lányaink is munkába álltak a mai napon, Erdős Éva vezetőedző és Debreceni Péter erőnléti edző vezetésével délelőtt egy átmozgató edzésen vettek részt a lányok, míg délután már a pályán folytatódik a munka, ahol a labda is előkerül majd egy kis időre. A felkészülés további programjába tartozik majd a szokásos szarvasi edzőtábor augusztus 12.-től, illetve több edzőmérkőzés, amiről majd részletes programot is közlünk. A lányok egy haza rendezésű tornával fogják zárni a nyarat.

Idén rendesen átalakult a keret, elsőként több távozó játékosról kell beszámolnunk, akik jövőre máshol folytatják, vagy felhagynak a versenyszerű kézilabdázással. 7 év után távozik egyesületünkből Pártos Orsolya, aki összesen 121 mérkőzésen húzta magára a csepeli mezt és 606 góllal, megannyi gólpasszal, és szerzett labdával vette ki a részét felnőtt csapatunk utóbbi sikeres éveiből. Ugyanígy 7 Csepelen töltött év után igazol el Kaffka Eszter is, aki 146 mérkőzésen védte a lányok kapuját, nagyban hozzájárulva a sikerekhez. Tőle azonban csak részben köszönünk el, hiszen mint utánpótlás kapusedző a jövőben is számítunk rá. Szintén nem Csepelen folytatja pályafutását Szalai Kyra, aki nálunk nevelkedett, és 2014 óta oszlopos tagja a korosztályos csapatainknak. Kyra, Varga Márti kezei alatt az előző években a védelem meghatározó tagjává nőtte ki magát mind ifjúsági, mind a felnőtt korosztályban. Búcsúzunk Potondi Diától is, aki Siófokon kapott állást, így tőle, mint játékos és mint edző is elköszöntünk. Egyelőre felhagy a versenyszerű sportolással Kiss Gabriella, aki tavaly érkezett hozzánk balszélső pozícióba, és 26 mérkőzésen összesen 50 gólt köszönhettünk neki. Ugyanígy abbahagyja a kézilabdázást Bálint Renáta is, aki anno nálunk kezdte pattogtatni a labdát, majd visszatérőként 2019-ben csatlakozott újra hozzánk, kivéve részét a feljutásból és az NBI/B-s szezonból is. Szintén felhagy a versenyszerű sporttal Pereznyák Anna és Friedman Luca is, Peri 2014-ben Csepelen kezdett el kézilabdázni, Luca pedig két éve csatlakozott hozzánk Szigetszentmiklósról, de idén mindketten úgy döntöttek, hogy már az élet más területeire szeretnék helyezni a hangsúlyt. Még tavaly évközben hagyta abba több játékosunk is a kézilabdát, amiről akkor nem számoltunk be, de a jövőben Kalmár Dóra, Lipovics Gabriella, Kiss Virág és Pervein Orsolya sem nálunk fog szerepelni. Dóri és Gabó is nálunk kezdett kézilabdázni és megannyi közös sikerben volt velük részünk, Dóri részese volt többek között a Pest megye csapat sikeres feljutásának és az NBII-es csapatunk 2021-es aranyérmének és az osztályozós sikerének! Köszönjük az összes távozó játékosunknak az eddigi munkájukat és sok sikert kívánunk nekik a jövőben!

A szakmai stáb nem egyszerű feladata volt, hogy a sok távozó helyére megfelelő utánpótlást szerezzen, ami úgy gondoljuk, sikerült. Balszélső posztra igazoltuk le a tavaly NBI-ben szereplő Szombathely csapatától Forgács Viktóriát, aki az előző szezonban ismét térdsérülést szenvedő Forgács Klaudiának a húga. Viki a tavalyi évben összesen 35 mérkőzésen szerepelt, ahol 106 gólt dobott, reméljük csepeli színekben is ilyen eredményes lesz majd. Átlövő és irányító posztra több játékos is érkezett hozzánk. Vajda Luca tavaly az NBI/B-s Komárom VSE igazolt játékosa volt, itt 15 mérkőzésen összesen 75 gólt szerzett, majd évközben a Kistext csapatához igazolt, ahol 7 meccsen további 77 gólt dobott. Személyében tehát egy igazán gólerős játékos csatlakozik hozzánk. Ugyanígy mindkét poszton bevethető új érkezőnk, Szécsi Adrienn is, aki 2011-ben még  a Csepel DSE színeiben kezdett el kézilabdázni, majd a Pénzügyőrben pallérozódott tovább többek között új vezetőedzőnk, Erdős Éva kezei között. Idén, a női vonalon először, egy idegenlégióssal is bővül csapatunk. Andjela Gudžić szerb állampolgárságú, a múltban szerb I. osztályban szerepelt balátlövő poszton. Csepelre magyar párja által került, ahol reméljük jól fogja magát érezni. Jobbszélen újabb balkezessel erősödik csapatunk, Szijártó Helga egy év NBI/B-s szezon után távozik a Tempo KSE csapatától és nálunk folytatja pályafutását. Helgát már tavaly is hívtuk, de akkor még a pesti egyesületet választotta, nagy öröm számunkra, hogy idén már Csepelen fog játszani. Beálló poszton is sikerült erősítenünk, Vad Anna szintén a Pénzügyőr SE-től teszi át hozzánk a székhelyét. Végül, de nem utolsó sorban Mistina Fannit szeretnénk bemutatni, aki az egyik megüresedett kapusposztra érkezik hozzánk, aki az utóbbi egy évben a DKKA egyesületét erősítette,  de előtte megfordult Siófokon és a Nemesvámos csapatánál is. Reméljük új játékosaink jól fogják magukat érezni nálunk és együtt sok sikerben lesz részünk! A lányokat egy későbbi cikkben jobban is bemutatjuk nektek!

Erdős Éva:A lányok már 2 hete Debreceni Peti erőnléti edzőnk által megszabott program alapján készülnek heti 3 alkalommal. Július 18-án hétfőn kezdjük el a közös munkát. Az első pár napban felmérjük játékosainkat a különböző területeken, és ha szükséges, akkor egyénre szabottan tudunk kiadni feladatokat a részükre. A felkészülési időszak első részében napi 2 edzéssel terveztünk, elsősorban állóképességi munkával, de természetesen minden nap lesz labdás edzés is. Augusztustól egyéni képzések és edzőmérkőzések is szerepelnek a programban, 08.12-től pedig edzőtáborba megyünk Szarvasra, ahol a konkrét szakmai munkán kívül a csapatépítő programok is hangsúlyosak lesznek. Szeptember 03-ra tervezünk egy hazai rendezésű tornát, és ha minden igaz, akkor az ezt követő hétvégén elkezdődik a 2022/23-as bajnoki szezon.”

2022/23 játékos keret

Balszélsők: Forgács Viktória, Rippel Tamara, Szabó Réka

Balátlövők: Andjela Gudžić, Kanyik Boróka, Vajda Luca

Irányítók: Csiki Janka, Kajdácsi Kinga, Szécsi Adrienn

Jobbátlövők: Biszák Aletta, Kajdácsi Kata

Jobbszélsők: Farkas Flóra, Kerner Tünde, Klacsák Zsófia, Szijártó Helga

Beállók: Molnár-Gábor Dalma, Vad Anna

Kapusok: Mistina Fanni, Vukmann Viktória

2022/23 Szakmai stáb

Vezetőedző: Erdős Éva

Erőnléti edző: Debreceni Péter

Kapusedző: Kovácsné Balogh Judit

Masszőr: Kuncz Gábor

Gyógytornász: Csaba Zsófia

Csapatorvos: Dr. Tábori Lilla