NŐI IFI: Villáminterjú Kanyik Borókával, a leány ifjúsági csapat kapitányával!
A héten folytatódik a bajnokság az I.osztályú leány ifjúsági csapatunk számára. Ennek kapcsán tettünk fel pár kérdést a csapatkapitánynak, Borókának. A lányok a mai napon az MTK Budapest csapatával mérkőznek meg, amihez sok sikert kívánunk a Nekik!
A mai napon újra pályára léptek az NBI-es ifjúsági bajnokságban. Hogy vagytok? Milyen most a csapat?
Szerintem jó állapotban vagyunk. Vártuk már, hogy újra pályára léphessünk és több sérültünk is felépült, úgyhogy velük is erősebbek vagyunk.
Hogy értékeled az eddigi eredményeket?
Úgy vélem a vártnak megfelelő helyen vagyunk a tabellán. Persze voltak nagyon jó és nagyon rossz meccseinek is az őszi szezonban, de összességében elégedettek lehetünk szerintem.
Milyen volt a felkészülés?
Egy játékosnak a felkészülés sosem a kedvence. A csapat nagyon lelkesen és jó hangulatban töltötte ezt a fárasztó hónapot. Remélem az eredményeinken is meglátszik majd a befektetett munka.
Mik a csapat célok és mik az egyéni céljaid a tavaszi idényben?
A csapat célja egyértelműen az eddig elért eredmények és középmezőny megtartása és a felépült játékosok sikeres játékba hozása. Az egyéni célom, hogy egy jó érettségit írjak ebben a nehéz helyzetben is, és hogy a felnőtt és az ifi csapatnak is hasznos tagja lehessek.
Mit vársz a következő két mérkőzéstől?
Én hiszek abban, hogy szerdán le tudjuk győzni az MTK-t és hétvégén pedig megnehezítjük majd a debreceni lányok dolgát.
Hajrá Csepel!