NŐI IFJÚSÁGI ÉS SERDÜLŐ: A DKA Vác látogat a Laurencz csarnokba szombat délután!

Nem lesz egyszerű dolga női serdülő és ifjúsági csapatainknak a hétvégén, ellenfeleik a tabella első felében helyezkednek el, rögtön az akadémia csapatok mögött. Az őszi fordulók során mindkét csapatunk vereséget szenvedett Vácon, azonban tudjuk, hogy a hazai pálya mindig extra energiákat szabadít fel a lányokban. Ifjúsági csapatunk jelenleg a 7. helyen áll az I. osztályban, és egy győzelemmel erősíthetné ezt a helyet. Serdülő csapatunk várakozáson felül teljesít idén a serdülő I. osztályban, jelenleg a 6.-ak a bajnokságban. Nekik is nagyon fontos lenne, hogy pontot vagy pontokat csenjenek ellenfelüktől ahhoz, hogy ezt a pozíciót tartani tudják. A szabályok értelmében többé nem kell se védettségi, se maszk ahhoz, hogy a helyszínen megtekinthessétek a mérkőzést, így bátorítunk mindenkit, hogy szombaton szurkoljunk együtt a lányoknak a Laurencz csarnokban!

Meggyes Rita: “Az ifjúsági csapat nem tudott együtt készülni, de ennek ellenére egy jó mérkőzést várok, szeretnénk győzni. A DKA elleni idegenbeli mérkőzésünkön nagyon tartalékosak voltunk, most mindenki egészséges. Kajdácsi Kata is újra pályára lép az ifi szineiben is, az is egy plusz lehet a mi javunkra. Megteszünk mindent a győzelemért.

A serdülő csapatban nem állnak ilyen jól a dolgok, sok a beteg és a sérült. Ennek ellenére itt is szeretnénk győzni. Sokat fejlődött a csapat és az eddig kiegészítő szerepet vállaló lányok is egyre több feladatot kapnak és szépen meg is oldják. Remélem holnap is ezt bizonyítják és győztesen hagyjuk el a játékteret. Hajrá Csepel!”

Program

2022.03.12., 14:00 & 16:00 | Csepel, Laurencz László Sportcsarnok

Női ifjúsági és serdülő I.osztály, keleti csoport 17. forduló

női serdülő mérkőzés 14:00 Csepel DSE – DKA Vác

női ifjúsági mérkőzés 16:00 Csepel DSE – DKA Vác

Hajrá lányok, hajrá Csepel! #csakaXXI