NŐI IFJÚSÁGI ÉS SERDÜLŐ: Nagyarányú győzelem és egy szoros vereség a hazai fordulókon!
Pénteken ifjúsági és serdülő lány csapatunk is hazai pályán vívta soron következő bajnoki mérkőzését. Az ifi csapat a Szentendrét fogadta, míg a serdülő az ENUSE korosztályos gárdájával küzdött meg.
Csepel DSE – Szentendrei NKE 40-24 (18-11)
Az első mérkőzésen az ifik végig vezetve, szép akció gólokkal és lerohanásokkal nyerték meg a mérkőzést. Jól összeállt védelem mögött a kapuban remekül teljesített Szemző Csillag, védéseiből gyors támadásokat tudott vezetni a csapat. Elől az első félidőben kiemelkedő teljesítményt nyújtott Csiki Janka, akit csak nagy ritkán tudtak megállítani az ellenfél védői, amikor pedig a kapu elé került, egyszer sem hibázott. Csányi Lili távolról volt többször eredményes, míg Rippel Tamara és Pallagi Rebeka a szélről tartották sakkban az ellenfél kapusát. A második félidőben Friedman Luca vette hátára a csapatot, majd a mérkőzés utolsó negyedében Pereznyák Anna adott új löketet lerohanás góljaival! A vége egy sima 16 gólos győzelem lett, így a csapat feljött a tabella 6. helyére!
Meggyes Rita: “Lendületes, kiegyensúlyozott játékkal biztosan hoztuk a két pontot, esélyt sem adva ellenfelünknek. Határozott védekezésből gyorsan fordultunk és lerohanás gólokat szereztünk. Gratulálok a lányoknak!”
Csepel DSE – ENUSE 34-37 (18-20)
A serdülő korosztály még mindig nagyon tartalékosan kellett hogy felálljon. A csapatból többen is játszottak a ifi mérkőzésen, ami fizikailag és mentálisan is megterheli az embert. Ennek ellenére mi kezdtük jobban a mérkőzést, előnyünket egészen a 6. percig tudtuk tartani. Először a 9. percben vette át a vezetést az ellenfél, amit utána többet ki sem adott a kezéből! Ebben a periódusban Geiger Gabriella és Pallagi Rebeka jó megmozdulásainak örülhetett a csapat. A mérkőzés során kiemelkedő teljesítményt láthattunk még Szabó Antóniától, Hemző Fannitól és Megyeri Annától is, de ez most kevésnek bizonyult a tápiószelei csapat ellen.
Meggyes Rita: “A serdülő csapat nagyot küzdött, de ennyi kihagyott helyzettel nem lehet ki- ki mérkőzést nyerni. Voltak szép befejezéseink, de nagy butaságaink is. Még mindig tartalékosak vagyunk, elfáradunk. Várom már, hogy komplett legyen a csapat.”
Következő mérkőzés
2021.10.03. 12:00, DKA Sportcsarnok | Női ifjúsági I.osztály 4.forduló | DKA – Csepel DSE
2021.10.03. 14:00, DKA Sportcsarnok | Lány serdülő I.osztály 4.forduló | DKA – Csepel DSE