NŐI U19 I.osztály: Nem sikerült megtörni a jeget a Budaörs ellen

Női U19 I. osztály bajnoki mérkőzés, 3. forduló | Csepel DSE – Moyra Budaörs Handball 23-32(13-14)

Időpont: 2022.09.18. – 11:00

Helyszín: Laurencz László Sportcsarnok – Budapest, Simon Bolivár sétány 4-8

Gólszerzők: Szentkirályi Lotti 3 gól, Hemző Fanni 1 gól, Szűcs Nóra 5 gól, Pallagi Rebeka 6 gól, Szőts Tímea 1 gól, Rippel Tamara 3 gól, Kiss Dorka 4 gól.

Kapusok: Szemző Csillag 5 védés, Lakatos Szintia 3 védés

Meggyes Rita: “Jól kezdte a csapat a mérkőzést, Szemző Csillag fontos lövéseket hárított, és ebből gyors támadásokat tudtunk vezetni, amit a lányok elől gólra váltottak. A védekezésünk agresszív volt és jól működött, az első félidőben végig fej-fej mellett haladtak a csapatok. A szünetre egy gólos hátránnyal mehettünk, de bíztató volt a játék képe (13-14).  A második játékrészben aztán körülbelül 10 percig tudtuk még tartani magunkat a mérkőzésben. Az addigi húzó embereink elfáradtak, nem volt olyan aki meg tudott volna újulni, pihennie kellett a lányoknak, így elkezdtem cserélni, ami azzal járt, hogy az ellenfelünk ellépett tőlünk. Viszont így mindenki játéklehetőséget kapott, ami a jövőben még a javunkra válhat. Nem vagyok elkeseredve, még mindig sok a hiányzónk, sokaknak pedig még szoknia kell az osztály ritmusát. Dolgozunk tovább!”

A lányok a héten az Érddel találkoznak a szomszédos Szigetszentmiklóson, az SZKSK sportcsarnokában! Gyertek szurkolni nekik!

Program

🇭🇺 Női U19 I.osztály, nyugati csoport, 4. forduló
🆚 Érd – Csepel DSE
🗓 2022.09.24. (szombat) 12:00
📍 Helyszín: Szigetszentmiklós, SZKSK Sportcsarnok

Hajrá lányok, hajrá Csepel!💙❤️ #csakaXXI