UTÁNPÓTLÁS: U13-ban és U11-ben is remekeltek a fiúk!
A hétvégén tartották az utánpótlás bajnokságokban az Országos Gyermek Kupa fordulóit az U13 és U11-es korosztályokban. A csepeli fiatalok mindkét korosztályban képviselték az egyesületet, szép eredményeket érve el! Gratulálunk a fiúknak és az edzőknek egyaránt! Reméljük jövőre ugyaninnen tudják majd folytatni a munkát, és egy teljes szezonban még többet fejlődhetnek a gyerekek.
Fiú U13 kupa forduló – Gyál
Kéri Mózes: “Gratulálok a csapatomnak, akik december elején, gyakorlatilag féléve játszhattak utoljára bajnoki mérkőzést. Igyekeztünk a lehető legjobban felkészülni erre az ünnepnapra, és úgy érzem sikerült. Megtisztelték a fiúk ezt az alkalmat azzal, hogy kiadtak magukból mindent, amit az elvégzett munka és a képességeik engednek. Stabil, időnként extra kapusteljesítmény, illetve alakuló páros- és esetenként hármas kapcsolatok jellemezték a mérkőzéseket támadásban és védekezésben is. Egy fokozattal gyorsabban, és szerintem akaratosabban is játszottunk mindkét ellenfelünknél.”
Csepel DSE – Tempo KSE 20-16
Csepel DSE – Gyáli BKSE 20-13
Fiú U11-es kupa forduló – Szigetszentmiklós
Kéri Mózes: “Nem jött el az első ellenfelünk a mérkőzésre, így két csapatra osztottuk a fiúkat Forgács Klaudia kollegámmal, és játszottunk körülbelül fél órát egymás ellen. Jó volt, mert a srácok egytől-egyig meg tudták mutatni magukat a szülőknek, akik hosszú idő után először láthatták élőben, milyen sokat fejlődtek. A második mérkőzésen az FTC ellen játszottunk. Hasznos volt, azt szoktam ilyenkor mondani, hogy két hetente ilyeneket kellene játszanunk, nagyon szépen kiegészítené az edzésmunkát. Itt az eredményt nem írják, viszont a sok remek egyéni megoldás miatt volt minek örülni. Büszkék vagyunk a fiúkra, hogy átvészelték ezt a hosszú időszakot bajnoki mérkőzés nélkül, és hogy ők is megtisztelték ezt az ünnepnapot a lelkes, hajtós teljesítményükkel.”
A lányoknál U11-ben Szigetszentmiklóson léptek pályára a csapat, amiről szintén írni fogunk beszámolót!
Hajrá Csepel! #csakaXXI