V. Csepel DSE Utánpótlás Kézilabda Torna
2016. szeptember 10-11-e között, immár ötödik alkalommal rendeztük meg a Csepel DSE Utánpótlás Kézilabda Tornát. Az eseményen négy korosztályban (U14 fiú, U13 leány, U12 fiú, U11 leány) 16 csapat küzdött az éremkért és a győzteseknek járó kupákért. A torna programjába sikerült beillesztenünk egy-egy U10 leány, ill. U10 fiú korosztályos bemutató mérkőzést is, ahol az eredmény helyett, a sportággal való ismerkedés volt a cél. A két nap alatt közel 300 sportoló lépett pályára és mutatta meg tudását a szép számban kilátogató nézőseregnek.
Csapataink végig nagyszerűen küzdöttek és szép eredményeket értek el, ugyanis mind a négy korosztályban a második helyen végeztünk. Reméljük a következő alkalommal már a dobogó legfelső fokára is sikerül felállnunk! Bízunk benne, hogy mindenki jól érezte magát és sok tapasztalattal, rengeteg pozitív élménnyel távozott!
Köszönjük a résztvevő csapatoknak és vezetőiknek, hogy elfogadták meghívásunkat, a szurkolóiknak pedig a lelkes és sportszerű buzdítást!
A tornáról készült képeket a (https://csepeldse.hu/kepgaleria/2016-09-10-11-v-csepel-dse-utanpotlas-kezilabda-torna/) oldalon, a mérkőzés eredményeit pedig a (https://csepeldse.hu/2016-2017-evad-merkozesei/) oldalon megtekinthetik.
Budapest, 2016. szeptember 12.
Üdvözlettel:
Csepel DSE