2019.08.16-18. OXXO Kupa Ifjúsági Női Kézilabda Torna

2019.08.16-18. között, ifjúsági leány csapatunkkal részt vettünk az Orosházán megrendezett OXXO Kupa Ifjúsági Női Kézilabda Tornán. Leányaink komoly munkából érkeztek erre a viadalra, hiszen előző héten még Szarvason edzőtáboroztak. A csapathoz újonnan érkezett, ill. visszatért sportolóinkkal kiegészülve, Varga Márta vezető edző számára ez volt az első alkalom,  hogy a leányok az edzéseken túl, mérkőzés szituációban is megmutathassák mire képesek. Annak ellenére, hogy minden mérkőzésen a győzelem megszerzésének szándékával kell pályára lépni, az előzőekben leírtak alapján, a hangsúly most nem elsősorban az eredményességen, hanem a csapatépítésen volt. A mérkőzések lejátszását követően kijelenthetjük, a kitűzött célt sikerült megvalósítanunk, hiszen minden benevezett játékosnak volt lehetősége bizonyítani, ill. az edzőnek felmérni sportolóink versenyzői kvalitásait. Az eredményesség tekintetében sem panaszkodhatunk, hiszen a Vasas SC-től elszenvedett vereség kivételével, a többi mérkőzésen derekasan helyt álltunk, 4 lejátszott mérkőzésünkön egy-egy vereség, ill.döntetlen mellett két győzelmet arattunk és a dobogóért zajló küzdelemről csak a Hajdúnánással szembeni rosszabb gólkülönbségünk miatt maradtunk le. Egy kis vigaszként, az eredményhirdetés alkalmával nagy öröm érte a Csepel DSE szimpatizánsokat, hiszen a torna legtechnikásabb játékosának csapatkapitányunkat, Kajdácsi Kingát választották, akinek ezúton is gratulálunk! Nem mellékesen Kinga a gólgyártásban is jeleskedett, hiszen 49 lőtt góljával a torna legeredményesebb játékosa volt.
Reméljük sportolóink és edzőjük számára hasznosan telt el az Orosházán eltöltött három nap és a leányokra váró igen nehéz versenyidőszakban tudják majd kamatoztatni a most megszerzett tapasztalatokat a pályán és azon kívül egyarán!

Hajrá Csepel!

Budapest, 2019. augusztus 19.