45. HETI UTÁNTPÓTLÁS EREDMÉNYEK: Szépen szerepeltek a gyermekbajnokságban utánpótlás csapataink!

Lány U17 I. osztály – 5.forduló

Helyszín: Balatonboglár, NEKA Sportcsarnok

Időpont: 2022.11.10., csütörtök 16:00

NEKA – Csepel DSE 54-15 (24-6)

Meggyes Rita: “A Nemzeti kézilabda Akadémia otthonába látogattunk a hetedik fordulóban. A serdülő csapatom még most is nagyon tartalékos. Ezen a mérkőzésen minden apró kis momentumnak megmozdulásnak örültünk. Lőttünk 15 gólt,  ami dícséretes. A lányok bátran kézilabdáznak és mindent megtettek a tisztes helytállásért.”

Fiú U18 II. osztály – 8.forduló

Helyszín: Csepel, ÁMK Sportcsarnok

Időpont: 2022.11.12., szombat 11:00

Csepel DSE – MÁV Előre-Cunder Kézisuli 28-36 (18-16)

Matuz István: “Az első félidő még úgy ahogy sikerült, tartottuk magunkat, vezettünk 2 góllal a félidőben, de a második félidő 10. perce körül teljesen szétesett a csapatunk. Elöl kimaradt helyzetek, védekezésben számtalan hiba, sérülés, teljesen elbizonytalanodtunk, az ellenfél ezeket teljes mértékben kihasználta, aminek meg is lett a következménye. Hazai pályán egy súlyosnak mondható vereség. A kitűzött céljainak át kell fogalmazni… “

 

Lány U14 II. osztály – 3. forduló

Helyszín: Budapest, FTC Faház

Időpont: 2022.11.12., szombat

Csepel DSE – Szigetszentmiklós 9-19 (5-9)

Csepel DSE – Budafoki KSE 17-19 (8-9)

Kéri Mózes: “Kevésbé vagyok elégedett az első meccsel. Nem voltunk elég lendületesek, bátrak – de sokkal jobb volt a helyzet, mint a korábbi fordulók első meccsein. Amit védekezésben kértem, azt jelentős részben megvalósították a lányok, és ezért nagy dícséret jár, mert nem gyakoroltuk külön, “csak” megbeszéltük a meccs előtt. Játszunk 4 hét múlva még egyszer a Szigetszentmiklós ellen, elvárásom a bátrabb támadójáték, és hogy ennek köszönhetően közelebb legyünk hozzájuk. A Budafoktól szeptemberben 21-11-re kaptunk ki. Remekül találtuk el, hogy milyen keménységgel és agresszivitással kell fellépni, hogy az ellenfél energiáival tartsuk a lépést, de ne váljunk sportszerűtlenné. Ez hivatalos személyeknek is feltűnt. Igazi, inkább idősebb korosztályokra jellemző meccshangulat volt, szerintem az ilyen találkozókért kézilabdázunk. Talán egyáltalán nem is volt 2 gólnál nagyobb különbség a meccs során. Most a kulcspillanatokban többet hibáztunk, és a befejezéseknél nem tudtunk végig higgadtak maradni. Büszke vagyok a lányokra, az elmúlt 3 hónapban megkezdett útra és fejlődésre. Nagyon remélem, hogy a munka java még most következik.”

 

Fiú U14 II. osztály – 3. forduló

Helyszín: Budapest, BMTE Sportcsarnok

Időpont: 2022.11.13., vasárnap

Hegyvidék Sport – Csepel DSE 29-26 (14-12)

Csepel DSE – Honvéd SE 21-21 (12-10)

Koncsár Gergely: “Mindkét mérkőzésen sajnos olyan számú technikai hibával játszottunk, amivel nem lehet mérkőzést nyerni. Ugyan a meccsek nem úgy sikerültek, ahogy elterveztük, de a srácok maximálisan szívvel játszottak, hajtottak, győzni akartak, ami számomra sokkal többet ér a végeredménynél.”

 

Lány U12 területi bajnokság – 2. forduló

Helyszín: Szigetszentmiklós, Városi Sportcsarnok

Időpont: 2022.11.13., vasárnap

Csepel DSE – Szigetszentmiklósi NKSE 13-12 (7-3)

Csepel DSE – AFKC-Csákvár 31-6 (13-3)

Kéri Mózes: “Egy hullámvasút volt az első mérkőzés. Uraltuk az agresszív és fegyelmezett védekezésünkkel illetve kapusunk teljesítményével az első félidőt. Nem utalt semmi arra, hogy szorossá válhat a mérkőzés, legfeljebb a pontatlan és néhol hitetlen befejezéseink. A második félidőben a Miklós támadásban megújult, sokkal nagyobb veszélyt jelentettek a kapunkra, mi pedig nem tudtunk túllépni a hibáinkon, hanem görcsössé és hitehagyottá váltunk. 12-11-re már az ellenfelünk vezetett, amikor sikerült átlépnünk a saját árnyékunk, néhány önfeláldozó védekezéssel és két szép egyéni megoldással megfordítottuk a meccset. 7 játékos osztozott a 13 gólunkon. A meccs tanulsága, hogy a szokásos megoldóembereink hiányában is van, aki húzza a csapatot. Csak hit legyen! A második mérkőzést úgy játszottuk le, ahogy kell. Végig hajtva, küzdve, felszabadultan kézilabdázva. Mind a 10 játékosom lőtt gólt, és hátul is odatette magát. Öröm számomra, hogy úgy látom, ez a korosztály is kezd győztes szokásokat és hozzáállást felvenni és elsajátítani.”

Fiú U12 területi bajnokság – 2. forduló

Helyszín: Budapest, BVSC Sportcsarnok Zugló

Időpont: 2022.11.12., szombat

Csepel DSE – Ferencváros TC 5-32 (2-17)

Budai Farkasok-Rév KKUK – Csepel DSE 11-13 (8-7)

Forgács Klaudia: “Az első mérkőzésünket a Fradi csapata ellen játszottuk. Annyit kértem a srácoktól a mérkőzés elején hogy csak a saját játékukra koncentráljanak és legyenek bátrak. Sajnos ez nem jött össze. Rengeteg technikai hibával játszottunk, amit az ellenfelünk ki is használt. A második felvonásban a Budai Farkasok ellen, már egy sokkal jobb, élvezhetőbb és szorosabb mérkőzést tudtunk játszani. Kevesebb volt a hiba és több helyzetet tudtunk kialakítani. Annak köszönhetően nyertük meg ezt a mérkőzést, hogy nagyon jól védekeztünk a második félidőben, és bátrabban játszottunk támadásban. Pozitívum a napban az volt, hogy a nagy arányú Fradi vereséget követően így összetudták szedni magukat a fiúk a második mérkőzésre.”

Gratulálunk a csapatoknak! Hajrá Csepel!