Bay Béla-díj Laurencz Lászlónak
2015. május 5-én, a Magyar Sport Napja alkalmából a Pesti Vigadóban rendezett ünnepségen, több kiváló sportember kapott elismerést.
Legnagyobb örömünkre a díjazottak között szerepelt Laurencz László mesteredző, a Csepel DSE szakmai igazgatója is, aki a Magyar Kézilabda Sportban végzett kiemelkedő munkájának elismeréséért, Simicskó István sportért felelős államtitkártól vehette át a Bay Béla-díjat.
Kevés olyan ember van ma országunkban, aki annyit tett és a mai napig tesz imádott sportágáért, mint Laci bácsi! A fantasztikus sikerein kívül (olimpiai harmadik, világbajnoki második hely a felnőtt női kézilabda csapattal) gyakran megfeledkezünk arról a nem kevésbé fontos tényről, hogy a nők az Ő segítségével jutottak el a harmadik vonalból a világhírig, a már említett sikerekig. És amiről csak kevesen tudnak, pedig igazán ebből derül ki emberi nagysága, nem érezte lealacsonyítónak, első szóra mondott igent és állt be segíteni néhány évvel ezelőtt egy alakuló egyesületbe csak azért, hogy Csepelen is minél több gyerekkel szerettesse meg a kézilabdát. Beállt és azóta is teljes energiával dolgozik. Mindenkihez van egy-két jó szava és szakmai észrevétele, amit útravalóként hordozunk magunkkal, hogy segítségükkel megtaláljuk a nehéz helyzetekből kivezető helyes utat.
Köszönjük Laci bácsi, gratulálunk az újabb elismeréshez és további jó egészséget kívánunk!
Budapest, 2015. május 8.
Csepel DSE