Csepel DSE siker a XII. Üstökös Kupán!

2016. november 3-4. között 3 csapattal (U13 leány (2003-2004), U11 leány (2005-2006) és U12 fiú (2004-2005)) vettünk részt a XII. Üstökös Kupán. Sportolóink komoly ellenfelek ellen, remek mérkőzéseket vívtak a két nap alatt. Ismét szép számban kísérték el a szülők gyermekeiket, akik fáradhatatlan és mindvégig sportszerű szurkolásukkal fergeteges hangulatot varázsoltak a mérkőzések alatt. Köszönjük szépen! A mérkőzésekhez visszatérve, U13 leány csapatunk 4 mérkőzéséből 1 győzelemmel és 3 vereséggel 11 csapat közül a hatodik helyen, U11 leány csapatunk 5 mérkőzésből 3 győzelemmel és 2 vereséggel 12 csapat közül a tizedik helyen végzett. Ezúton szeretnénk külön gratulálni az U12 fiú csapatunknak, akik nagyszerű játékkal, igazi csapatként, 5 mérkőzésből 5 győzelemmel nyerték meg a XII. Üstökös Kupát és hódították le a győztesnek járó serleget, ill. Váczi Dominiknak, aki 26 góllal a torna gólkirálya lett!

A torna győzteseken túl természetesen gratulálunk minden résztvevő csapatunknak és felkészítőiknek is, hiszen egyik korosztályban sem vallottunk szégyent, minden mérkőzésen derekasan küzdöttek sportolóink! Reméljük ez a két nap is nagyban hozzájárul fejlődésükhöz és ahhoz, hogy a későbbiekben minél több csepeli kézilabdázóból nagyon jó játékos váljék!

A kupagyőztes csapat:

Bertalan Márton, Egri Sándor, Elszászer Zalán, Fehérvári Máté, Lévay Levente, Márkus Balázs, Mikes Dániel, Papp Levente, Schmidka Dominik, Simon Marcell, Stiller Botond, Váczi Dominik

Edző: Wohner István

A kupán készült fényképeket honlapunkon (https://csepeldse.hu/kepgaleria/2016-11-03-04-xii-ustokos-kupa/) megtekinthetik.

Hajrá Csepel!

Budapest, 2016. november 6.

Üdvözlettel:

                Csepel DSE