Csepel DSE sikerek Klagenfurtban

Csepel DSE sikerek a United World Games fesztiválon!

2015. június 18-22-e között két csapattal (1997-1999 leány és 2001-2002 leány) vettünk részt Ausztriában a United World Games fesztiválon. Több, mint 40 nemzet közel 7 000 sportolója képviseltette magát ezen a rangos nemzetközi játékon.
Csapataink három nap alatt 5-5 mérkőzést játszottak. Az U18 leány korosztályban a kevés jelentkező miatt sportolóink igaz versenyen kívül, de az U16 csoport résztvevőivel is megküzdöttek. Csak a győri leányok tudták legyőzni csapatunkat. Saját korosztályunk versenyében azonban, a svájciak felett aratott győzelem azt jelentette, hogy leányaink megnyerték a tornát!
Az U14 leány korosztályban nem volt igazán szerencsés a sorsolásunk, hiszen egy csoportba kerültünk az országos bajnokságon II. helyezést elért Győri Audi Eto-val. A csoportmérkőzések során nem is bírtunk a győri leányokkal, azonban a többi akadályt hibátlanul vettük, akárcsak az elődöntőt. Így kerültünk a döntőben ismét szembe a győriekkel. Sajnos nem sikerült a csoda, másodszor is veszítettünk! Azonban a fantasztikus II. helyezés megszerzéséhez minden elismerést megérdemelnek fiataljaink!
Ez a túra, a kézilabdán túl egy picit a leányok és edzőik egész évi csodálatos munkájának elismeréséről is szólt! A kiharcolt NBII felnőtt bajnokságba feljutás, a Pest megye junior bajnoki cím, ill. az országos döntőben elért VI. helyezés után csodálatos környezetben, jó hangulatban, egy sikeres tornával zártuk a 2014/2015. évi verseny évadot.

A United World Games fesztivál U14 leány korosztályában 2. helyezést elért csapat:
Bartis Fanni, Bálint Renáta, Benedek Réka, Dávid Viktória, Duka Viktória Beatrix, Fehér Laura, Filler Vivien, Kajdácsi Kinga, Kanyik Boróka, Kerekes Dorina, Klacsák Zsófia, Lukács Vanessa, Pallagi Luca, Szabó Réka, Szalay Daniéla

A United World Games fesztivál U18 leány korosztályában 1. helyezést elért csapat:
Balogh Fanni, Bordás Vanda, Csillag Virág, Diczházi Dorottya, Édes Boglárka, Gács Petra, Kalmár Dóra, Pallagi Luca, Papp Nikolett, Szalay Daniéla, Tótfalusi Anna, Tóth Beáta, Tóth Dorottya, Varga Lilla

Reméljük az öt együtt töltött nap mindenkiben pozitív nyomokat hagyott és egy kis pihenő után még nagyobb lelkesedéssel vág neki a következő idénynek!
Addig is minden sportolónknak jó pihenést és élményekben gazdag nyári szünidőt kívánunk!

Hajrá Csepel!

A kupán készült fényképeket honlapunkon
https://csepeldse.hu/kepgaleria/2015-06-18-22-uwg-klagenfurt/
megtekinthetik.

Budapest, 2015. június 23.

Üdvözlettel: Csepel DSE