ÉRTÉKELŐ: Interjú Varga Mártival

A szezon feléhez érve kicsit visszatekintünk az eddigi teljesítményekre, ezért interjút készítettünk Varga Mártival, a női felnőtt és ifjúsági csapataink vezetőedzőjével. Mindkét csapat sikeresen szerepelt a 2020/21-es szezon őszi félévében. Míg a felnőttek az összes mérkőzésüket le tudták játszani, ami nagy előny lehet a tavaszi fordulóknál, addig az ifik már januárban kénytelenek pótolni az elmaradt összecsapásokat. A csapat láthatóan nagyon egységes és céltudatos, reméljük a lendületük kitart év végéig.

Először is hogyan teltek az ünnepek? Sikerült pihenned, kicsit összegezni az őszi félévet?

Nagyon jól teltek az ünnepek, sok nevetéssel, meglepetéssel. Pihenni is sikerült egy keveset és az őszi remek szereplésünk mérlegét is sikerült összegezni a felnőttnél. Az ifjúsági csapattal még nem fejeztük be az őszi szezont, a vírus miatt elmaradt mérkőzéseinket januárban fogjunk tudni lejátszani.

Január elején újra munkába álltatok. Milyen lesz a téli felkészülés, min lesz a hangsúly?

Nagyon vártam már a kezdést ahol a lányok kipihenve, újult erővel vetették magukat a munkába. Továbbra is a védelem hatékonysága, a gyors, korszerű rendezetlen védelem elleni játék lesz a hangsúlyos. A támadójátékunk színesítése, a páros kapcsolatok tovább fejlesztése, különböző támadás taktikai elemek gyakorlása fontos feladatunk lesz a tavaszi szezonban.

Eltelt fél év, a felnőttek az első helyen telelnek, az ifik pedig a középmezőny elején, tehát a részcélok teljesültek. Milyen a munka a lányokkal?

Szeretem a közös munkát, szerencsére motivációs problémáink nincsenek, szorgalmas tanulni vágyó, céltudatos kis csapatom van.

Miben léptetek előre az ősz során? Mire vagy büszke?

A védekezésünk a kapusteljesítményünk kiemelkedően alakult, és a támadási sebességünk is szépen fejlődött, emellett a technikai hibák minimalizálásában is sikerült lépnünk egyet. A csapategység páratlan, a vírushelyzet miatti nehézségek kezelése pedig példa értékű volt. Talán ez a helyzet még jobban összehozta a csapatomat.

Mi várható a csapatoktól tavasszal, illetve mit vársz el Te személyesen a lányoktól?

Nehéz tavaszunk lesz, Forgács Klaudia és Balogh Viktória kiesése komoly problémát jelent. Kajdácsi Kinga visszatérése, játékba lendülése mindenképpen örvendetes. Mindenki minket akar majd legyőzni, nagyon koncentráltan, mérkőzésről- mérkőzésre haladva tudjuk csak a céljainkat elérni. Az ifjúsági csapatnál nagy hangsúlyt kell fektetni a serdülő játékosok beépítésére illetve a védelem, kapusteljesítmény stabilizálására.

Köszönjük az értékelést! A tavaszi mérkőzésekhez sok sikert kívánunk, hajrá Csepel!