Barion Pixel

FÉLÉV ÉRTÉKELŐ: Egyénileg sokat fejlődtek a 2007-2008-as fiúk!

U14-es és U15-ös csapatunk együtt készült az ősz folyamán Nagy Imre (Mimó) vezetésével. Ahogy szinte az összes másik utánpótlás csapatunknál, náluk is voltak nehézségek, főleg a létszámmal. Ez a korosztály az, ahol a legnagyobb a veszélye annak, hogy iskola váltás vagy egyéb okok miatt abbahagyják a gyerekek és ilyenkor már nehéz bevonni új játékosokat is. Ennek ellenére szép eredményeket értek el a fiúk, kitartást kívánunk nekik a tavaszi szezonra.

Nagy Imre: “Nehéz őszi szezonon vagyunk túl. Több játékosunk befejezte a pályafutását, ráadásul serdülő csapatunk is alacsony létszámmal kezdte meg a felkészülést, így öt játékosunk novembertől már végleg a nagyokkal edz. Ez egyrészről nagyon jó fejlődési lehetőség nekik, aminek örülünk, de így nehezebb felkészülni csapatként a hétvégi mérkőzésekre. Csapatszinten emiatt nagyon keveset fejlődtünk, így viszont volt lehetőség egyénileg, technikailag fejleszteni a játékosokat.

Az U15-ös bajnokságban szerencsére a covid helyzet ellenére sikerült minden mérkőzésünket lejátszani. Voltak jó és kevésbé jó mérkőzések. Azokra a találkozókra emlékszem vissza szívesen, ahol csapatként küzdve sikerült akár csak részcélokat is elérni. A gárda az alapszakasz 4. helyén zárt végül 3 győzelemmel, egy döntetlennel és 6 vereséggel. December végén meghívást kaptunk a Ferenczy kupára is, ahol a harmadik helyen végeztünk.

Sajnos U14-es csapatunk már nem volt ilyen szerencsés. Volt olyan forduló, ahol a sok beteg miatt nem tudtunk kiállni, így azokat a pontokat automatikusan ellenfeleink kapták. Itt is voltak jó momentumok, például amikor a Ferencvárost sikerült hazai pályán legyőzni. A csapat végül az 5. helyen zárta az alapszakaszt 3 győzelemmel és 7 vereséggel.

A Ferenczy kupa jó lezárása volt az évnek, remélem tavasszal kiegyensúlyozottabb lesz az edzéslétszám és így a csapatjátékunk is tud majd fejlődni.”

A fiúk őszi eredményeit ITT (U15) és ITT (U14) tudjátok megtekinteni!

Sok sikert kívánunk a csapatnak a tavaszi félévre! Hajrá Csepel! #csakaXXI