Felkészülés: túl az első héten!

Július 20.-án mind női, mind férfi vonalon elkezdődött a felkészülési időszak a 2020/21-es szezonra. A csapatok már az új Laurencz László Sportcsarnokban kezdték meg a munkát.

A hét első felében főleg a felméréseké volt a főszerep, de néha már a labda is előkerült. Varga Márta a női felnőtt és ifi csapat vezetőedzője így értékelte az első hetet:

A héten elkezdtük a felkészülést a 2020-21-es bajnoki évre. Hatalmas örömünkre szolgált, hogy birtokba vehettünk a hétvégén átadott Laurencz László Sportcsarnokot. Jó volt ismét együtt lenni a lányokkal, régi és új játékosok egyformán örültek, hogy – a vírushelyzet miatti hosszú kihagyás után – újra kézilabdázhattak. Alaposan átalakult a keretünk az új évadra. A hét első napjaiban felmérő és rávezető edzések után fokozatosan lendültünk bele a munkába. A képességfejlesztésen kívül edzéseinken előkerült a kézilabda is. A hetet egy kétkapus játékkal zártuk.

A fiúknál is hasonlóan alakult a hét, Bona Gergő vezetőedző elégedetten értékelte a hetet:

Július 20-án kezdtük meg a felkészülést a következő szezonra. Új edzőként amellett, hogy a bajnokság kezdetére megfelelő fizikai állapotba kerüljenek a csapataim, játékosaim, elsődleges feladatom az is, hogy megismerésükre kiemelt figyelmet fordítsak. Emellett segítem az új játékosok beilleszkedését is. Ez szerencsére egyelőre könnyen megy, hiszen a vezetők, kollégák és a csepeli játékosok is mindenben nagyon segítőkészek. Az első héten 8 edzés szerepelt a tervezetemben és Kovácsné Balogh Judit és Debreceni Péter segítségével egy közepesen erős edzéstervet valósítottunk meg.  A programban a hét elején felmérések szerepeltek, majd elsősorban alap állóképesség, erőfejlesztés és koordináció edzésblokkok töltötték ki az idő legnagyobb részét. Mivel én nem hiszek a klasszikus alapozásban, a labda is rendszeresen, minden edzésen előkerült. Azért kezdtük óvatosabban a munkát, mert a srácok gyakorlatilag 5 hónapig nem végeztek komoly edzést, tehát mindenképpen időt akartam adni, hogy a szervezetük visszaszokjon a rendszeres munkához, a nagyobb terheléshez. Az első héten látottakkal maximálisan elégedett vagyok, mindenki fegyelmezetten és lelkesen, és ami a legfontosabb, eredményesen dolgozott. Biztos vagyok benne, hogy a játékosaim lelkesedése kitart az elkövetkezendő hetekben is, hiszen az új Laurencz László Sportcsarnokban készülni felemelő érzés.  Pazar körülmények mellett dolgozhatunk és csak a kézilabdára kell koncentrálnunk!

Ahogy az edzők is említették, igencsak átalakultak a csapatok. Augusztus első hetétől mindennap mutatunk be új játékosokat, akiket elsőként az Instagram oldalunkon láthatnak az érdeklődők. Tehát aki nem akar lemaradni, kövesse a csepel_dse instagram oldalát!