Fényképezés 2014.05.24. Széchenyi Iskola
Tisztelt Szülők és Sportolóink!
A május 5-i levelünkre összesen hárman válaszolták azt, hogy nem jó nekik a 2014. május 24-i időpont, ebből arra következtettünk, hogy a többieknek megfelel és ott lesznek a Széchenyi Iskolában a fotózáson.
Fontos, hogy minden sportolónk tisztán hozza magával a fehér+bordó mezét és a kisnadrágját, ill. a TOTI melegítőjét. Akiknek még nincsen felszerelésük, a fotózás idejére kölcsön kapnak más csapatok tagjaitól.
A program a következő lesz:
09:30 órára kell érkeznie az 1997-99-es leány csapatnak.
11:00 órára kell érkeznie Csányi Laci bácsi mindkét csoportjának.
12:00 órára kell érkeznie Tovbesz Kati néni 2002-2003-as csoportjának.
13:00 órára kell érkeznie Tovbesz Kati néni 2004-2005-ös csoportjának.
14:00 órára mindenkinek meg kell érkeznie, mert ekkor lesz a közös egyesületi kép felvétele.
A közös kép elkészültét követően mehetnek el azok, akikről már elkészültek az egyéni képek, ill. a korosztályos csapatképek.
14:30 órakor kerül sorra a 2006-2007-es csoport, Oláh Norbert mindkét csapata közösen.
15:30 órakor kerül sorra Vörös Viktor 2004-2005-ös csoportja.
16:30 órakor kerül sorra a 2002-2003-as fiú csapat.
17:30 órakor kerül sorra a 2000-2001-es fiú csapat.
Nagy Andrea csoportjából a 2000-2001-es fiúk Pinizsi Zoltán csapatával, a 2002-2003-as fiúk pedig Wohner István csoportjával fényképezkednek.
Mivel a program eléggé hosszadalmas lesz, ezért mindenkitől megértést és türelmet kérünk! Azonban minden rosszban van valami jó, hiszen a várakozás hosszú percei alatt remek lehetőség nyílik jó kis beszélgetésekhez!
Kérünk mindenkit, hogy jelenlétével tiszteljen meg bennünket! Szeretnénk, ha a teljes egyesületi tagság szerepelne a képeken és a készülő tablón!
Budapest, 2014. május 13.
Üdvözlettel:
Csepel DSE