FÉRFI FELNŐTT: A kecskeméti fiatalokat fogadjuk hazai pályán!

Férfi felnőtt csapatunk ismét hazai környezetben lép pályára az idegenbeli, Tököl elleni nagyon fontos döntetlen után. Az ellenfél az a Kecskeméti TE, akiktől ősszel idegenben négy góllal kikaptak a fiúk, igaz akkor egy nagyon mély gödörben volt a csapat. A kecskeméti fiatalok ugyanolyan gyors kézilabdát játszanak, mint a fiaink tehát izgalmas és sok gólos mérkőzés várható szombaton 18:00-kor a Laurencz csarnokban! Bíztatunk mindenkit, hogy látogasson ki, és szurkoljon a fiúknak velünk együtt!

A mérkőzés előtt Berzéky Bence, a csapat átlövője és a vezetőedző, Bona Gergő nyilatkozott nekünk.

Bona Gergő: “Ősszel egy siralmas rajt után, Kecskeméten végig az eredmény után futottunk és végül nem sikerült utolérni a hazai csapatot. Fontos, hogy most az első perctől kezdve koncentráltan és összeszedetten játszunk, és hogy a 60 perc során mindent megtegyünk, hogy itthon tartsuk a pontokat!”

Berzéky Bence: “Az ellenfelünk gyors kézilabdát játszik, ahogyan mi is. Ősszel az első 10 percben sikerült a kezükbe adnunk a győzelmet. Azóta rengeteget fejlődtünk minden téren és a játékunk is gyorsabb lett. Magamtól egy precíz és eredményes játékot várok ami segíti majd a csapatot hogy itthon tartsuk a 2 pontot. Nincs más lehetőség számunkra csak a győzelem és ezért biztos vagyok benne, hogy a csapatból mindenki a legjobbat hozza ki majd magából a hétvégén.”

Program

2022.03.05.,18:00 | Csepel, Laurencz László Sportcsarnok
Csepel DSE – Kecskeméti TE U23
A mérkőzés védettségi igazolvánnyal és maszkban megtekinthető a helyszínen!
Hajrá fiúk, hajrá Csepel! #csakaXXI