FÉRFI IFJÚSÁGI: 50 perc pazar játék – 10 perc rövidzárlat. Vereség Debrecenben!

Férfi ifjúsági I.osztály bajnoki mérkőzés, 3.forduló | DEAC – Csepel DSE  32-25 (17-15)

Időpont: 2021.09.23. – 17:45

Helyszín: Agrártudományi Egyetem Sportcsarnok

Vezette: Sándor László – Szikszay Csaba

Összeállítás: Györki Tamás (kapus) – Tótfalusi Gergő, Ruprecht Benedek 3 gól, Balogh Soma 1 gól, TÓTH Ambrus 4 gól, KUNCZ Márk 7 gól, Márkus Gergő 3(3) gól.

Cserék: Fehérvári Máté (kapus) – Nácsa Gábor 3 gól, Schmidka Dominik 2 gól, Skorka Kornél 1 gól, Farkas Gergő 1 gól, Bencze Bendegúz, Morvai Tamás.

Hosszú volt az út Debrecenbe, de ebből a mérkőzés elején semmi nem látszódott. Sikerült egyből játékba lendülni, ezzel jeleztük a jóval esélyesebb vendéglátóinknak, hogy mindenképpen szeretnénk megnehezíteni dolgukat. Ruprecht Benedek, majd Balogh Soma, harmadjára pedig Tóth Ambrus egyenlített (3-3).

A mérkőzés eme szakaszában arra figyeltünk elsősorban, hogy a Debrecent megakadályozzuk a gyors és könnyű gólok elérésében, szervezetten és jól rendeződtünk vissza. 4-4 után két szép akció végén Tóth Ambrus volt eredményes, így két gólos előnyre tettünk szert (4-6). Sajnos két csepeli hibát egyből kihasznált a hazai csapat és rövid időn belül kiegyenlített. Kuncz Márk ezután még betalált ugyan, de találatát három DEAC gól követte (9-7).

Ekkor időt kértem és némileg megszidtam a csapatot, felhívtam a figyelmüket arra, hogy kizárólag a saját könnyelmű hibáink miatt kerültünk hátrányba, jobban koncentráljunk és növeljük az iramot. Nos annál tökéletesebb játékot, amit ezután mutatott csapatunk elképzelni sem lehet. 5 perc alatt 6 gól szereztünk zsinórban, ebből Kuncz Márk egymaga ötöt(!!) vállalt (9-13), gyakorlatilag átszaladtunk rajtuk.

 Sajnos az álom után következett a rémálom, a félidő utolsó 5 percében mintha teljesen más csapat lett volna pályán részünkről, sorozatos technikai hibáink és ellenfélnek passzolt labdáinknak köszönhetően, visszaengedtük ellenfelünket a mérkőzésbe, sőt a félidőre kétgólos hátrányba is kerültünk.

A második játékrész első 10 percében érezhető volt még az 5 perces első félidei rövidzárlat hatása, kissé megilletődötten kézilabdáztunk, így 23-19-es hazai vezetéssel értünk a mérkőzés utolsó harmadába. Nem adtuk fel, Skorka Kornél góljával kezdtük meg a felzárkózást, majd Nácsa Gábor is betalált, Márkus Gergő pedig magabiztosan értékesített két büntetőt, miközben csak egy gólt kaptunk (24-23). Többször is támadhattunk az egyenlítő találatért, de a kidolgozott helyzeteket nem sikerült gólra váltani, érezhető volt, hogy fáradunk.

Ezután következett a mérkőzésen egy második rendkívül gyenge csepeli 5 perc, amikor is a Debrecen eldöntötte a mérkőzést (30-23) és végül magabiztos győzelmet aratott.

Bona Gergő: „Sok dolgot megtudtunk valósítani abból, amire készültünk. Jól védekeztünk az ellenfél 2 gólerős játékosa ellen, és úgy érzem a ritmusváltásunkkal meg is leptük őket. Itt az első osztályban azonban ma saját bőrünkön tapasztalhattuk, hogy mit jelent, ha csak 5 percre is, de szétesünk fejben és koncentráció nélkül, esztelenül támadunk. Mi két ilyen szakaszt is produkáltunk ma, így pedig ebben az osztályban nem lehet mérkőzést nyerni, pláne nem idegenben. Györki Tomi hozta a kötelezőt, Tóth Ambrus és Kuncz Márk pedig kiválóan játszott, sajnos a többiek elmaradtak legjobbjuktól, és ez így ma a rendkívül erős Debrecen ellen egy szorosabb végeredményhez is kevés volt.”

Következő forduló:

2021.09.29.,18:00 | Csepel, Laurencz László Sportcsarnok |  Csepel DSE – Dabas KC VSE

A mérkőzés védettségi igazolvánnyal megtekinthető a helyszínen!

Hajrá fiúk, hajrá Csepel! #csakaXXI #szigetorszag