FÉRFI IFJÚSÁGI BEHARANGOZÓ: Az FTC vendégeként az Elek Gyula Arénába látogat a csapat!
Az I. osztályú férfi ifjúsági bajnokság 8. fordulójában a Fradi otthonába látogatnak a fiúk! A hazaiak jelenleg a tabella 3. helyén állnak, az 5 győzelmük mellett 1 döntetlen és egy vereség van a nevük mellett. Legutóbb a Dabas csapatát győzték le magabiztosan hazai pályán, nem lesz egyszerű dolga a csepeli fiúknak, akik egyébként szintén nagyon jó formában vannak! A srácok az utolsó négy mérkőzésükön összesen hét pontot szereztek, amivel a tabellán az előkelő 7. helyen állnak. Bravúros teljesítmény ez egy osztályújonctól, így a fiúk minden dicséretet megérdemelnek. A Fradi ellen nem ők lesznek az esélyek, de mindent meg fognak tenni, hogy megnehezítsék az ellenfél dolgát!
Bona Gergő: “Rövid szünet után folytatódik a bajnokság. Nagyon sikeres hónapon vagyunk túl, ennek ellenére szeretnénk a játékunkat még hatékonyabbá tenni. Ehhez a fejlődéshez nagyban hozzá tud járulni az FTC elleni mérkőzés. Nem mi vagyunk az esélyesek, ezért nyugodtan, különösebb nyomás nélkül játszhatunk. De természetesen most is mindent megfogunk tenni, hogy jó élményeket szerezzünk!”
Program
Férfi ifjúsági keleti csoport, 8.forduló | FTC Diagnosticum – Csepel DSE
2021.11.11., 18:15 | 1101 Budapest, Kőbányai út 47a, Elek Gyula Aréna
Hajrá fiúk, hajrá Csepel! #csakaXXI