NŐI FELNŐTT ÉS IFI: Dupláznak a fiatalok szombaton!

Szombaton (10.03) 14:00 órakor Üllőn lép pályára női felnőtt csapatunk a Vecsés vendégeként, majd 18:00 órakor Csepelen fogadjuk a Békéscsaba 1. osztályú leány ifjúsági csapatát.

A vecsési mérkőzés a vírus miatt halasztottuk erre az időpontra, a csapat már nagyon várja az összecsapást. Az előző heti döntetlen után mindenki meg akarja mutatni, hogy tudnak ők nyerni is, ha arról van szó. Tavaly, a félbeszakadt bajnokságban, egyszer találkozott a csapat a Vecséssel, akkor egy utolsó másodpercekben szerzett góllal sikerült itthon tartani a két pontot. Most is izgalmas mérkőzésre készülhetünk. Szerencsére sérültjeink közül többen felépültek, így a Cegléd elleni találkozóhoz képest azt mondhatjuk, hogy erősödött a keret.

A délutáni ifjúsági mérkőzést hazai pályán játssza ifjúsági leány csapatunk a Békéscsabai ENKSE csapata ellen. Tavaly sikerült egy izgalmas meccset játszani a több NBI-ben is szereplő játékossal felálló gárda ellen, így most is ebben bízunk. A leányok várnak minden érdeklődőt 18 órakor a Laurencz László Sportcsarnokba! A mérkőzések előtt Varga Mártit, a csapatok vezetőedzőjét és a ceglédi mérkőzés egyik legjobbját, Markos Rékát kérdeztük:

Varga Márta: “A vírushelyzet miatt elhalasztott mérkőzést játsszuk szombaton Üllőn a Vecsés ellen. Kielemeztük az előző Cegléd elleni mérkőzést. Tanultunk a hibáinkból és remélem a Vecsés ellen már kevesebbet követünk el. A cél adott, egy küzdelmes mérkőzésre számítok. A Békéscsaba ellen folytatjuk az ifi bajnokságot. Egy hónap telt el az első bajnoki óta, biztos vagyok benne, hogy megnehezítjük ellenfelünk dolgát.”

Markos Réka: “Nagyon várom már a hétvégi mérkőzést! Bennem, és szerintem az egész csapatban van egy nagyfokú bizonyítási vágy mind egymásnak, mind saját magunk felé. Mindenképpen szeretnénk elhozni a 2 pontot és ha lehetőséget kapok, mindent megteszek, hogy hasznos tagja legyek a csapatnak”

A lányoknak sok sikert kívánunk! Az érdeklődőket pedig buzdítjuk arra, hogy látogassanak ki hozzánk szombaton és szurkoljunk együtt a csapatnak!

Hajrá Csepel!