NŐI IFJÚSÁGI ÉS SERDÜLŐ: A Kisvárda csapatait fogadjuk pénteken hazai pályán!

Újabb hét, újabb bajnoki forduló női serdülő és ifjúsági csapatainknál. A múlt heti idegenbeli mérkőzések után most hazai pályán játszanak a lányok, ezen a héten mindketten a Kisvárda korosztályos csapatai ellen. Az őszi fordulókban mindkét csapatunk vereséget szenvedett ellenfelünkkel szemben, igaz a serdülők egy nagy kiélezett mérkőzésen, épphogy egy góllal kaptak ki, míg az ifi csapatunk sima vereséget szenvedett akkor. Van tehát miért visszavágni és reméljük ez hazai pályán legalább az egyik csapatunknak sikerülni fog. Még mindig nagyon sok a hiányzó, de ez nem lehet akadály. Azok, akik pályára lépnek mindent beleadva fognak küzdeni a két-két pontért!

Szemző Csillag: Holnap Kisvárda csapatát fogadjuk hazai pályán. A csapattól magabiztos és elszánt játékot várok. Úgy gondolom hogy a serdülő mérkőzés nagyon szoros lesz, hiszen ellenfelünk egy helyezéssel áll mögöttünk, míg ifiben az 5. helyet birtokolják. Nagyon bízok mindkét győzelemben, még akkor is ha ifiben nem mi vagyunk az esélyesek. Mindkét korosztály mérkőzésén gyors iramú játékra számíthatunk, jellemző lesz a talaj, valamint az átlövés is. Magam részéről igyekszem majd fontos védésekkel segíteni a csapatot.”

Meggyes Rita: “Holnap a Kisvárda csapatát fogadjuk. Nem vagyok túl bizakodó a mérkőzés előtt, ugyanis a csapat motorja Csiki Janka lesérült. Természetesen bízom a többiekben, és abban hogy mindent megtesznek a győzelemért. A serdülő mérkőzésben bármi benne lehet, remélem a mi nevünkhöz írják a két pontot a végén. Hajrá Csepel!”

Program:

2022.02.18., Laurencz László Sportcsarnok | Csepel DSE – Kisvárda

16:00 Ifjúsági mérkőzés

18:00 Serdülő mérkőzés

A mérkőzések védettségi igazolvánnyal és maszkban megtekinthetőek a helyszínen.

Hajrá lányok, hajrá Csepel! #csakaXXI