NŐI IFJÚSÁGI ÉS SERDÜLŐ: Budapesti rangadókra készülnek a lányok!

Holnap a Vasas otthonába látogatnak női ifjúsági és serdülő csapataink. A cél a két-két pont elhozása a Fáy utcai csarnokból, amihez 60 percnyi jó játékra lesz szüksége a csapatoknak. A Vasas SC mindkét bajnokságban közvetlenül a Csepel DSE mögött helyezkedik el a tabellán, de mivel még idén nem játszott egymással a két együttes, nehéz lenne biztosra megmondani az erőviszonyok jelenlegi állását. Az ifjúsági csapatunk nagy önbizalommal vághat bele a találkozóba, hiszen az előző fordulóban nagy arányú győzelmet aratott a Szeged gárdája felett, míg a serdülők győzelemre éhesen érkeznek majd a Vasas edzőcsarnokba az előző heti vereségük után.

Pallagi Rebeka:Mindenképp győzni szeretnék mindkét mérkőzésen. Túlfűtött izgalommal várom ezt a két mérkőzést, hiszen a volt egyesületem ellen játszunk. Nem lesz könnyű dolga a serdülő csapatnak hiszen a tabellán a Vasas közvetlen utánunk áll. Ennek ellenére egy kiélezett mérkőzést várok, ahol remélem mi jövünk ki győztesként. A múlt heti ifi forduló utána ugyanilyen magabiztos győzelem a cél és ezt a lendületet szeretnénk tovább vinni.”

Meggyes Rita: “Két nagyon fontos mérkőzés előtt állunk, a tabellán szinte ugyanannyi ponttal állnak a csapatok. Küzdelmes mérkőzésen két-két pontot várok mindkét gárdától, bízom a csapat állóképességében és lendületes játékában. Nem lesz könnyű mérkőzés egyik sem, reméljük az ifi csapattal ott fogjuk folytatni ahol a Szeged ellen abbahagytuk és egy agresszív, fegyelmezett védekezésből gyors csapatlerohanásokkal tudjuk befejezni a támadásainkat. Felállt fal ellen fontos lesz, hogy távoli zónából veszélyesek és eredményesek tudjuk lenni. A serdülőknél szintén a határozott védekezésből való indulásokra építünk első sorban és remélem a második félidőben az ellenfél fölé tudunk kerekedni állóképességben és jobban fogjuk bírni a mérkőzés hajráját. A kapus teljesítmények is fontosak lesznek, mert mindkét csapatnál talaj- és átlövések is veszélyeztetni fogják a kapunkat. Bízom a bátor játékban, hajrá Csepel!”

Következő forduló

női ifjúsági | 01.27., csütörtök 16:45 Vasas SC – Csepel DSE

női serdülő | 01.27., csütörtök 14:45 Vasas SC – Csepel DSE

Helyszín: Budapest 1139, Fáy utca 58, Vasas Edzőcsarnok

A mérkőzés védettségi igazolvánnyal és maszkban megtekinthető a helyszínen!

Hajrá lányok, hajrá Csepel! #csakaXXI